Ez is csak olyan lesz mint a többi…

Gáborral szinte mindig együtt jártunk elvonulni. Ha mégis csak egyikünk tudott menni, az nem én voltam. Mikor Dávid fiam pici volt, volt legalább 2-3 alkalom, hogy nem tudtam elmenni. Ilyenkor nagyon irigy voltam Gáborra. Legszívesebben autóba pattantam volna és mentem volna a többiek és az élmények után.

Az utolsó diádra viszont mindig odaértem, és ha az elvonulást nem is ültem végig, a katartikus végre betoppantam. Az volt a furi, hogy így más szemmel józanabbul nem is volt annyira katartikus. Láttam, hogy boldogok, de inkább tűntek őrültnek, minthogy szívből át tudjam érezni. Persze jó volt, de más volt. Kívülálló voltam, aki az ölelések elől is inkább a mosdóba szalad. Ők ki voltak nyílva, én meg be voltam zárva. De ezt még magam felé is nehezen vallottam be. Jobb volt az érezni, hogy őrültek. Viccesnek tűnt, hogy örömükben egymást döntögetik. ezért inkább megítéltem őket. Ragaszkodtam a saját hitemhez, miszerint ez most nekem nem is kellett igazán, ők pedig furik. Akkor ezek csupán bennem kószáló érzések voltak, és ennyire jól, mint most, azokban a pillanatokban nem is tudtam megfogalmazni. Csupán valamiféle gőgöt, és a gőggel együtt az elkülönülést éreztem.

Azt gondoltam ez is csak egy elvonulás volt, mint a többi.  Amikor én vettem részt, akkor az nagyon szép volt és jogosan ugráltam örömömben, de ez itt most, semmi extra.
Igazából azonban védekeztem. Védekeztem, mert fájt, hogy kívül és egyedül érzem magam.

Kifogásaink elvonulás ellen:

Nincs időm…

Amikor magadra kell időt szánni, esetleg magadat kell kényeztetni vinni, magaddal kell törődni az mindig a legnehezebb. Még ennél is nehezebb pedig, amikor magaddal, a gondolataiddal összezárva lenni.

Nincs tv, mobiltelefon és könyv használat sem.
Nincs külső infó dömping, amit annyira szeretsz.
Te is szereted, amikor hazajössz egy átlagos tréningről és telve vagy okosságokkal, logikus összefüggésekkel. El is határozod, hogy majd mennyire hamar beépíted az életedbe. Aztán mégsem teszed meg.

Az elvonulás után nem kell a halogatástól tartanod. Nem kell otthon semmit sem megvalósítanod. Minden ott helyben kitombolásra kerül. Otthon csak lazítás van, történések, változások jönnek majd könnyedén, mert már megdolgoztál érte.

Ha 3 napon keresztül ennyi figyelmet és energiát pakolsz bele a lelkedbe, azt az univerzum törődéssel „hálálja meg”. Az óra neked lassabban forog, több időd lesz, a buszvezető a kapudig visz, előreengednek a postán. Bocsánatot kér a szomszéd, magától megjavul az autód. Az univerzum szeretetét végre be tudod fogadni.

Attól függően mi hiányzik az életedből lesznek ötleteid ezerrel, vagy tudsz leállni az állandó pörgésről. Hordhatsz el hegyeket, oldhatsz meg konfliktusokat egy csettintésre.

Azt is tudom, hogy nehéz otthon hagyni a többieket, a kutyát, a gyereket, a szülőt, mert bűntudat fűződik ahhoz, hogy szabad és boldog légy. És igen, lehet, hogy még nem jött el a szabadságod ideje.

Majd később döntök…

Ha eddig még nem értetted volna pontosan, egy életnyi terhet tudsz letenni 3 nap alatt.
Mondom másképp: Egy megvilágosodás élmény = egy darab ego halál = egy karmikus inkarnáció letudva, vagyis itt ebben az életedben jöhet a következő élet, testváltás nélkül.

 Nem hiszed el?

Tudsz olyan bulit rendezni otthon vagy bárhol máshol, ahol egyik percben táncolsz extázisban, utána dühöngsz egy majdnem teljesen idegen szemébe nézve, aztán együtt sírtok, mert annyi a szeretet körötted, hogy a szíved már nem bírja? És mindezért nem néznek hülyének? Van olyan hely, ahol ennyi őszinteség, érzés és szárnyalás van egyszerre?

Sokan tudnának róla mesélni, és szoktak is főleg az azt követő napokban:

„A világon otthonra kell találnunk. A legjobb, ha elhisszük, hogy EZ MÁR AZ! De azok a szemek! Halljátok, gyönyörűek vagytok, egytől egyig, és különböző fokozatú halálos nézésetek van! Szerelmes vagyok Belétek.Hiányoztok.”

„Csodálatos! Ez az új Energia teljesen kicserélte az akkumulátoraimat. TELE VAGYOK ENERGIÁVAL!!! Nagyon jól és egyben vagyok. Remélem ti is tudjátok miről beszélek…”

Balázs Móni