Tapasztalatom szerint elég sokan küzdenek azzal a problémával, hogy nem tudják magukat az első helyre helyezni saját gondoskodási listájukon.
Arra neveltek bennünket, hogy helyezzünk másokat magunk elé, és hagyjuk figyelmen kívül saját szükségleteinket – mert ez így helyes, így fog elismerni a világ, így szeretnek majd minket.
Gyerekkorában otthon arra nevelték, hogy nehogy elvegye az utolsó falatot a tányérról, mert az hatalmas illetlenség és önzőség. Megfelelni vágyó kislány volt, ezért ezt a leckét jól megtanulta.
Történt egyszer, hogy vendégségbe mentek, ahol nagyon finom süteményt szolgáltak fel. Az ízletes süti hamar elfogyott, már csak egy szem maradt a tálcán. Ő pedig vágyakozva nézte az utolsó süteményt. A házigazdák kínálták, látták, hogy szívesen megenné, de ő illendően azt mondta, hogy „köszönöm nem”.
Később már a szülei is bíztatták, de a megtanult szabály erősebb volt, nem mert igent mondani. Mai napig emlékszik az érzésre, hogy mennyire vágyott arra a süteményre, de megtagadta magától, mert félt megszegni a szabályt.
Nekem ez szívbemarkoló történet volt. Hát persze, hiszen én is hasonló cipőben jártam!
Rengeteget hallottam én is kislányként a nagymamámtól, azt a híres régi bölcsességet, hogy „okos enged, szamár szenved”. Ilyenkor hagynom kellett, hogy az öcsém nyerjen, vagy kapja meg azt, amit én is szerettem volna. Megszoktam.
Így nőttünk fel.
Jó néhány évvel ezelőtt pingpongoztunk az öcsémmel. Hagytam nyerni, automatikusan, észre sem vettem.
Ő szólt rám.
– Móni, ezt miért csinálod? Még mindig kisgyereknek tartasz?!
Úristen! Tényleg! Még mindig csinálom és fogalmam sincs, hogy miért, pedig már nagyon nem kellene.
Pedig egyáltalán nem! Kinek használunk azzal, ha elfogy az energiánk, mert az utolsó darabkáját is odaadtuk?
Nem az a szabály, mint a repülőgépen? Ha nem te veszed fel az oxigénmaszkot először, akkor nem tudsz segíteni, és lehet, hogy mindketten meghaltok.
Támogass másokat, de csak akkor, ha van felesleges energiád. Először magadat ápold.
Folyamatosan azon jár az eszünk, hogy másokat megmentsünk.
Ki vagy te, hogy eldöntsd, mi a jó nekik?
Miért veszed el tőlük a fejlődésük lehetőségét? Miért te akarod megmondani, hogy nekik, hogyan kellene?
A félreértés, hogy ilyenkor azt hiszed, hogy kedves és gondoskodó vagy.
Soha nem tudhatod, hogy kinek milyen fejlődési fázisokon kell átmennie, mit kell még megélnie, hogy magára találjon.
Ha megoldasz helyettük mindent, akkor ők tehetetlennek fogják magukat érezni..
Igen, te neveled a szeretteidet elkényeztetetté. Rászoktatod őket és megszokják, hogy te vagy az, aki mindig segít, jön és megment. Folyamatos segítségeddel, azt kommunikálod, hogy te erős vagy, van energiád bőven. Neked nem kell segíteni, mert a segítő te vagy!
Csodálkozol, hogy miért van körötted annyi lusta, tehetetlen ember?
Szeretnél visszakapni olykor-olykor egy kis segítséget, de ez a szeretteidnek eszébe sem jut.
Te vagy, aki erre rászoktattad őket.
Azzal, hogy mindenkit magad elé helyezel, azt kommunikálod, hogy te nem vagy olyan fontos, mint mások.
Ez az önbecsülésed hiányából fakad. Nem értékeled magad, mert ezt tanultad meg.
Így mások sem tudnak értékelni téged.
Ha valaki esetleg mégis értékelne, azt te magad fogod elkerülni, vagy eltaszítani, mert nem hiszed el, hogy megérdemled.
Hamisnak, hazugnak, vagy számító alaknak fogod érzékelni őt.
Kezdj el változtani.
Olvass tovább itt: Kattints ide!
Olvass tovább itt: Kattints ide!
Ne fogd vissza a könnyeidet!