Hiperaktív, diszlexiás, vagy túlérzékeny, mutista?
Meg kéne javítani a gyereket?
A gyerekek saját érzéseikként élik meg a környezetükben élők hangulatait.
Az én tapasztalatom szerint érzik a többiek feszültségét, érzik a helyek energiáját, sőt sokszor olyan eseményeket is megéreznek, amelyek az adott helyen napokkal vagy hónapokkal korábban történtek. Érzik a szüleik, tanítóik fájdalmát, félelmét, érzik azokat a konfliktusokat, amelyek például egy osztályteremben zajlottak. Előfordulhat, hogy érzékelik elhunyt rokonaink energiáját, látnak aurát, vagy félnek szellemektől.
Ezzel a képességükkel azonban nincsenek tisztában.
Nem tudatos számukra. Hogyan is lenne az, amikor még mi, felnőttek sem tudjuk azt a „titkot”, hogy emócióinknak csak kis része valóban a saját érzésünk? Mindenki érzékeli mások lelkiállapotát. Ki jobban, ki kevésbé.
Az én tapasztalatom szerint a kisgyermekek sokkal nyitottabbak és érzékenyebbek a környezetük érzelmi rezdüléseire, mint a legtöbb felnőtt.
Amíg kicsik voltak a gyermekeim, sokszor vittem őket magammal önismereti táborokba, csoportokba, sőt nálunk otthon is gyakran tartottunk tréningeket. Ilyenkor szinte mindig érdekesen viselkedtek, és valamilyen módon „leszelepelték” mások feszültségeit.
Ugyanezt tapasztaltam a nyári táborainkban részt vevő más családok gyermekeinél is. Amikor a délelőtti csoportterápián a felnőttek lustálkodtak, vagy „elsumákolták” az elfojtott érzések elengedését, a gyerekek délután rendre rendeztek egy „nagy jelenetet”.
Érzékelnek dolgokat, de nem tudják kezelni őket. Sokszor a felnőtt sincs tudatában annak, hogy mi zajlik, így azt sem tudja megmondani a gyermeknek:
– Ez nem a tiéd.
Ez nem a te szomorúságod, hanem anyáé.
Ez nem a te dühöd, hanem apáé.
Ez a félelem nem a tiéd, hanem a szüleid bizonytalansága a közelgő válás miatt.
Lehet, hogy ezen a helyen valakit bántottak, ezért nem szeretsz odamenni.
Vannak „páncélozott” felnőttek, akik kevésbé érzékenyek, és vannak nagyon érzékeny felnőttek.
A gyerekek pedig minél kisebbek, annál érzékenyebbek.
Ahogy felnőnek, a neveltetésüktől függően megőriznek magukból valamennyit ebből az érzékenységből.
Te észreveszed a saját érzékenységedet?
Vagy csak annyit tudsz, hogy valamiért nem akar működni az életed?
- „Nem segít nekem senki!”
- „Nincs energiám magamra!”
- „Elegem van!”
- „Mindenki keresztbe tesz nekem!”
- „A büdös kölök, ezzel is csak a baj van!”
A felnőttek az érzékelés helyett inkább a gondolkodásba és a folytonos csinálásba menekülnek.
A gyerekek viszont továbbra is érzékelik a körülöttük lévő káoszt, és az érzékenyebb típusú gyermekek egy idő után már nem bírják tovább.
Megpróbálnak falakat építeni maguk köré, bezárkóznak, vagy éppen állandó pörgéssel próbálják kiadni magukból azt, ami túl sok nekik.
És az okos, nagy felnőttek ekkor azt mondják, hogy velük van a baj.
Kimondják rájuk, hogy:
Diszlexiás vagy! Hiperaktív vagy! Kuka vagy!
Meg kéne javítani a gyereket?
Gyerekre és felnőttre egyaránt igaz, hogy minden probléma mögött ott rejtőzik egy fel nem ismert képesség. Ha ezt tudatosítanánk, megszűnne problémának lenni, és az egyik legnagyobb erősségünkké válhatna.
És igen, nekünk, felnőtteknek is vannak olyan képességeink, amelyeket gyerekkorunk óta elfojtunk. Mert mi is sokkal érzékenyebbek voltunk. De azt mondták, hogy ez nem kell ebbe a világba. Mi pedig elhittük, és lassan elfelejtettük ezeket a képességeinket.
A mai gyerekek azonban már nem hódolnak be olyan könnyen, mint az előző generációk.
Egyre több a „problémás” gyerek.
Mit jelent ez?
Az én meglátásom szerint egyre több olyan gyermek van, aki nem hajlandó elfelejteni a különleges képességeit, de egyelőre még nem tudja használni őket.
Adjuk meg nekik a lehetőséget, hogy ne hibásnak vagy defektesnek érezzék magukat, hanem értékesnek.
Balázs Móni
kineziológus oktató
Access Bars Facilitator