Tücsök és a hangya

A tücsök és a hangya mese annyiszor felháborított már.
Én magam is szabadságom, örömeim keresésén fáradozom. Sok évi terápia után, mára már sikerült rengeteget letennem a fejemben duruzsoló megfelelési elvárásokból. És erre jön megint ez a mese, amit tegnap épp a kisfiamnak olvastam fel elalváskor.

Ez a mese, ami akarja nekem, nekünk, tanítani azt, hogy ne nagyon örömködjünk , táncikáljunk, mert a végén megjárjuk és nem lesz mit ennünk. Dalolással, könnyedén nem lehet élni, boldogulni.

Ellenben a szorgosan güriző hangya lehet elégedett, nála van a biztonság, mivel neki van meleg háza és ennivalója. (Bár arról nem szól a mese, hogy vajon tényleg boldog-e a hangya odabent a házában? Vagy ott is egész télen takarít, mos, főz?)
Csak akkor vagyok felelősségteljes, ha kemény munkát végzek? Ha szórakozom, szórakoztatok, vidámságot teremtek, akkor nem?

tücsök

Aztán elgondolkodom, hogyha terápiázzuk a tücsköt, bizonyára kiderül, hogy azért nem tud abból a munkából megélni, ami könnyű és számára felemelő, mert jó adag bűntudatot hordoz gyermekkorából.

Abból az időből, amikor kicsiként ő is átélte, ahogyan édesapját szégyenítette meg a  szomszéd pökhendi ganajtúró bogár, mikor azt kiabálta: “Tücsök  maga egy semmirekellő, lusta ingyenélő.”
(Persze irigységből, mert ő sosem tündökölt ki az iskolai zenekarból, ügyetlen csápjaival állandóan hibázott hegedű órán, egyedül a mellékhelység takarításból tudott jeleskedni .)
Generációkon keresztül éltek így, és egyik tücsök  sem vette észre, hány kis bogarat boldogítottak zenéjükkel, adtak lelkesítést a tikkasztó melegben.

Ha észrevették volna, akkor ma, a mi kis tücskünk nem lehorgasztott fejjel fagyott volna halálra, hanem önbizalommal telve, önmagát értékelve, mert volna máshoz is bekopogni télen. Tudta volna, hogy vannak helyek, ahol szükség van gyógyító zenére, búfeledtető muzsikára, és ahol a zenéért ételt kap cserébe.
Dehát persze, ez csak egy mese…

Balázs Móni
kineziológus oktató
06-30-48-28-609

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.